Két év után visszatér a Szegedi Egyetemi Napok
Két év után visszatér a Szegedi Egyetemi Napok. Csütörtöktől, május 12. és 14. között többek közt ByeAlex és a Slepp, a Follow The Flow, a BSW, Krúbi és Dzsúdló is fellép, de olyan Dj-k is a pult mögé állnak, mint Yamina, GNU vagy Metzker Viktória. A három napos rendezvényt a Hattyas soron szervezik meg.
továbbSzeged város napján megnyitják a városházát is a nagyközönség előtt
Szeged város napján megnyitják a városházát is a nagyközönség előtt. A Szegeder.hu azt írja, május 21-én a Lechner Ödön és Pártos Gyula által tervezett neobarokk stílusú épületet csoportosan lesz lehetőség megtekinteni reggel 9 és délután 3 óra között. A jelentkezés előzetes regisztrációhoz kötött, amelyet a Tourinform irodában tehetünk meg.
továbbÚjra üzembe állhat a komp Szeged-Tápé és Maroslele között
Újra üzembe állhat a komp Szeged-Tápé és Maroslele között. Drimba Tibor, Maroslele polgármestere a Rádió 88-nak elmondta, az elmúlt időszakban jelentősen megnőtt a kerékpáros forgalom és a kedv a szabadidős tevékenységek iránt, ezt pedig a komp újraindítása is támogatná. Kiemelte, az is felmerült, hogy a projekt részeként kerékpárutat hozzanak létre a tápéi kompig – a […]
továbbLesz párja a szegedi Móra Ferenc Múzeum megállójának a Széchenyi tér irányába
Lesz párja a szegedi Móra Ferenc Múzeum megállójának a Széchenyi tér irányába. A Szeged.hu azt írja, a Stefánia közlekedési rendjének újragondolásakor nemcsak az volt a fontos, hogy buszsávot alakítsanak ki a színházi körforgalom után a Vár utcáig, hanem az is, hogy ebben a sávban legyen egy új trolimegálló is. A tarjániak kis túlzással a Szegedi […]
továbbSzeméremsértés elkövetőjét keresik a szegedi rendőrök
Szeméremsértés elkövetőjét keresik a szegedi rendőrök – írta a Police.hu. A feljelentés szerint a férfi április 7-én délelőtt, Szegeden a Kisfaludy utcában egy nő fenekét megfogta. A térfigyelő kamerák felvételt készítettek a feltételezett szeméremsértőről. Fotóját a rendőrség honlapján meg lehet nézni. A rendőrök kérik, hogy aki a férfit felismeri, tartózkodási helyével, vagy a bűncselekmény elkövetésével […]
továbbÚjabb járdaszakaszt újítanak fel Algyőn
Újabb járdaszakaszt újítanak fel Algyőn. Molnár Áron polgármester a Rádió 88-nak elmondta, a fejlesztés a Kastélykert utca páratlan oldalát, a Szamóca utca és a Kuktor köz közötti szakaszt érintik. A beruházás belügyminisztériumi támogatásból és községi önerőből valósul meg.
továbbÁtadták a hódmezővásárhelyi Rotary-sétányt
Átadták a hódmezővásárhelyi Rotary-sétányt – számolt be a Delmagyar.hu. Antalóczy Tibor elnök elmondta, a sétány, a támogatóik önzetlen felajánlásából, mintegy 11,5 millió forintból készült el. A sétányt a Szőnyi és a Szentkirályi utcák között, a kőfal mellett alakították ki. Kiemelte, úgy alakították ki a parkot, hogy a minél kevesebb munkával legyen rendben tartható.
továbbPénteken elstartol a szegedi borfesztivál
Hamarosan elstartol a szegedi borfesztivál. Rácz Attila, a szervező Szegedi Városkép és Piac Kft. ügyvezető igazgatója a Rádió 88-nak elmondta, a pénteken kezdődő tíznapos rendezvényen – a 2019-es fesztiválhoz képest – a borászok egyharmada, valamint a kézművesek fele lesz új szereplő. Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, lesz Zenevonat szuperkoncert az LGT sztárjaival, de többek között […]
továbbVádat emeltek egy indiaikender-ültetvényt kialakító szerb férfi ellen
Vádat emeltek egy szerb férfi ellen Szegeden, aki szabadulását követően több mint nyolcszáz tőből álló indiaikender-ültetvényt alakított ki határ menti tanyáján. A férfit a bíróság korábban már öt év fegyházbüntetésre ítélte kábítószer birtoklása miatt. A szabadulását követően a határ közelében tanyát vett, ahol már 2020-ban indiai kendert termesztett, és az előállított kábítószert értékesítette. Az ültetvényt […]
továbbHamarosan bemutatkozik a Szegedi Napozóválogatott
Hamarosan bemutatkozik a Szegedi Napozóválogatott. Nem telhet el nyár Rádió 88 Strandparti és Szegedi Napozóválogatott nélkül. A hagyományoknak megfelelően idén is gyönyörű lányok várják a strandolókat a szegedi és Szeged környéki fürdőkben minden hétvégén. A 2022-es napozóválogatott már összeállt és elkezdték a felkészülést a nyárra. majd június 18-án, a Hungiban a bemutatkozó buli után elstartol […]
tovább