Korszerű közvilágítást kap Makó
Korszerű közvilágítást kap Makó. Farkas Éva Erzsébet polgármester a Délmagyar.hu-nak elmondta: a hálózat újításra, bővítésre szorul, nagy a fogyasztása, és sok a meghibásodás. A rendszer felmérése megtörtént, az önkormányzat az átfogó rekonstrukcióra árajánlatokat kért az ezzel foglalkozó cégektől. Az akut gondok megoldására elkülönítettek 50 millió forintot, melyből 400 lámpatestet cserélnek ki, illetve újakat is telepítenek.
továbbMár áll Szeged Karácsonyfája
Már áll a Klauzál téren Szeged karácsonyfája. Makrai László, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a Rádió 88-nak elmondta, a nagyjából 12 méter magas fa a helyére került, és már a díszvilágítást is elkezdték rá felrakni a szakemberek. Hozzátette, a város karácsonyfája január harmadik hétvégéjéig látható majd a Klauzál téren.
továbbÉ(p)pen te – nem vagy egyedül címmel tartanak ma előadást a szegedi Somogyi könyvtárban
É(p)pen te – nem vagy egyedül címmel tartanak ma előadást a szegedi Somogyi könyvtárban. Szabó Éva pszichológus beszél majd a stresszkezelési technikák gyakorlati megvalósíthatóságáról, és a gyógyulási folyamatra gyakorolt hatásairól. Az előadás ma délután fél 5-kor kezdődik.
továbbAmíg a sértettek kávéztak a vádlott elhajtott az autójukkal
Vádat emelt a Szegedi Járási Ügyészség egy német férfival szemben, aki amíg a sértettek kávéztak, elhajtott az autójukkal. A két szerb férfi a határátlépés után megállt egy kávéra az első benzinkúton. Az autóban benne hagyták az indítókulcsot, amit a vádlott kihasznált. 40 percet vezetett Pest felé, majd a leállósávban hagyta a kocsit és gyalog ment […]
továbbMegyénkben is sokan élnek az oltási akcióhét lehetőségével
Csongrád-Csanád megyében is sokan élnek az oltási akcióhét lehetőségével. Juhász Tünde kormánymegbízott a Rádió 88-nak korábban elmondta, vasárnapig megemelt oltási kapacitással és időpontfoglalás nélkül várják az oltakozókat a megye több oltóhelyén. Az akcióhét első két napján – minden korosztályból – rengetegen érkeztek a védőoltás beadatására.
továbbFejleszti hódmezővásárhelyi és sajóbábonyi üzemét a Sirius Produkt Kft
Fejleszti hódmezővásárhelyi és sajóbábonyi üzemét a Sirius Produkt Kft. A közleményük szerint csaknem 300 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyertek. A cég a hódmezővásárhelyi telephelyén láng-, illetve vegyszerálló és antisztatikus védőruházati termékek varrásával és forgalmazásával foglalkozik. A fejlesztés keretében egy forró levegős varrathegesztőgépet állítanak üzembe, amely a varrónők napi munkáját fogja megkönnyíteni. Valamint kiépítenek […]
továbbKarácsony felé címmel nyílik kiállítás a Szegedi Dóm Látogatóközpontban
Karácsony felé címmel nyílik kiállítás a Szegedi Dóm Látogatóközpontban. A Szeged-Csanádi Egyházmegye közleményében azt írja, a tárlaton – többek között – Molnár János festő- és grafikusművész, Petrás Alina keramikus, Sonkodi Rita festőművész és Mecseki Hargita szobrászművész alkotásai láthatók. A kiállítás péntek délután 5 órakor nyílik.
továbbHolnap osztják ki a Start ösztöndíjakat Szegeden
Holnap osztják ki a Start ösztöndíjakat Szegeden. Az ösztöndíjat már 2018 óta minden tanévben megkapják azok a kiemelkedő teljesítményű hallgatók, akik első helyen jelölték meg a Szegedi Tudományegyetemet a felvételi eljárás során, majd felvételt is nyertek az egyetem valamely alap- vagy mesterszakára. Idén háromszor többen, mintegy 600-an részesülhetnek a pénzbeli támogatásban.
továbbEgy makói férfi elkötött egy autót a kereskedésből, mert haza akart jutni
Egy makói férfi elkötött egy autót a kereskedésből, mert haza akart jutni. A Police.hu azt írja, az elkövető október 13-án éjszaka behatolt egy autólerakat telephelyére és onnan eltulajdonított egy személyautót, hogy azzal a városban közlekedhessen. A sofőr másnap az autóval árokba hajtott és elakadt. A 46 éves férfi ellen eljárás indult.
továbbSzabados Ági tartott magyarórát Szegeden
Szabados Ági tartott magyarórát Szegeden –írja a Delmagyar.hu. Olvasásnépszerűsítő programjának szegedi állomásán a SZTE Gyakorló Általános Iskolában tartott rendhagyó foglalkozást az ismert híradós. Takács Éva osztályfőnök elmondta, havonta egyszer elmennek a gyerekekkel a Somogyi-könyvtárba, évente kétszer pedig könyvesboltba, ahol mindenki megveheti magának azt a regényt, amely leginkább tetszik neki, hogy aztán elmeséljék egymásnak olvasmányélményeiket.
tovább