Romlott húst árultak a szegedi kispiacokon
Megkezdődött Szegeden annak a férfinak a pere, aki romlott húst árult a szegedi kispiacokon. Ahogy arról korábban beszámoltunk a férfi egyebek mellett füstölt disznósajtot, füstölt májast és abált vért forgalmazott, amelyeket az ügyészség szerint a hatósági előírások megszegésével állított elő. Sokan rosszul lettek, négyen pedig kórházba is kerültek, mert ettek a termékekből. A férfi ügyében […]
továbbMinden eddigi rekordot megdöntött a tavalyi Szeretetcsoki akció
Összesen 52.682 csoki, plüssmaci, játék és írószer gyűlt össze a Szeretetcsoki tavaly indult jótékonysági összefogásában. Rácz Anett elnök a Rádió 88-nak elmondta, az akció a Mátrix Közhasznú Alapítvány jótékonysági-támogató programja. Évente több ezer jótékonysági támogatás alapjául szolgálnak az így összegyűjtött adományok országszerte. A több tonnányi csokit több mint 300 adakozó kedvű csapat gyűjtötte össze. Volt […]
továbbElhunyt Kovács László Stone
Elhunyt Kovács László Stone – írta a Szeged.hu. A portál felidézte, a szegedi énekes 2012-ben jelentkezett az X-faktorba, ahol egészen az ötödik helyig menetelt. Két évvel korábban, 2010-ben feleségével a ValóVilág 4-be is jelentkezett. Elénekelte a Pick Szeged indulóját is. Egy ideje már kórházban kezelték, szívproblémákkal. Kovács László Stone 62 éves volt.
továbbAz első magyarországi élődonoros veseátültetésre emlékeztek Szegeden
Mérföldkő a magyar orvoslásban a 60 éve a szegedi sebészeti klinikán elvégzett első magyarországi élődonoros veseátültetés. Az 1962. december 21-én történt sebészeti bravúr körülményeit az SZTE Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar ünnepségén idézték fel. Az évfordulós megemlékezésen a Magyar Transzplantációs Társaság elnöke, Hartyánszky István és titkára, Mihály Sándor átadta a szervezet Németh Andrásról elnevezett életműdíját az […]
továbbKóbor macskákat ivartalanít a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete
Kóbor macskákat ivartalanít a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete egy felajánlásnak köszönhetően. Balogh Ernő elnök a Rádió 88-nak elmondta, mintegy 100 gazdátlan állatot tudnak állatorvoshoz szállítani az összegből. Az akcióra azért van szükség, hogy megakadályozzák az utcán élő macskák túlzott szaporodását.
továbbBővíti együttműködését az SZTE és a világ legnagyobb oktatási platformja
Bővíti együttműködését a Coursera és a Szegedi Tudományegyetem. Az intézmény hallgatói és oktatói a jövőben korlátlanul hozzáférhetnek a világ legnagyobb oktatási platformjának tananyagaihoz. Az erről szóló megállapodást most írták alá Szegeden. Rovó László rektor hangsúlyozta, az SZTE komoly eredményeket ért el a digitalizáció terén az elmúlt évtizedben. Ebbe a folyamatba illeszkedik a Courserával – az […]
továbbBotka László lesz a Közéleti Kávéház vendége
Már hagyomány Szegeden, hogy a Közéleti Kávéház évadnyitó rendezvényén Botka László polgármester lesz a vendég. Ez idén sem lesz másként. A program szerda délután 5 órakor kezdődik a Városháza dísztermében, ahol Botka László számol be a szegedieknek, értékeli az elmúlt évet és beszél a város terveiről.
továbbDrogkereskedőkkel szemben emelt vádat a főügyészség
Hét ember ellen emeltek vádat Szegeden, mert éveken át terjesztettek többfajta kábítószert. Az elkövetők korábban egy börtönben töltötték büntetésüket, majd szabadulásukat követően is együttműködtek a kábítószerek beszerzése és terítésekor. Kiderült 2019. elejétől egészen 2020. év végi elfogásukig adtak-vettek egymás között jellemzően speedet, extasyt, kannabiszt, hasist, amelyeket azután Szegeden, Mindszenten, de előfordult, hogy Debrecenben értékesítettek. Az […]
továbbA gyermekek lelki gyógyulásáért adományoztak a szegedi bohócdoktorok
A Karitáció Alapítvány ősztől januárig több alkalommal, több százezer forint értékben adományozott a „Tündérkert a Gyermekek Lelki Egészségéért Alapítványnak. Az akcióhoz a Mentaline pszichológiai stúdió is hozzájárult. Gere Anikó Mónika, a Karitáció Alapítvány programkoordinátora a Rádió 88-nak elmondta, a jótékony együttműködést folytatni fogják. A cél, hogy segítsék azoknak a szakembereknek a munkáját, akik a gyermekek […]
továbbTöbb közúti baleset történt a hétvégén a vármegyében
Több közúti baleset történt a hétvégén a vármegyében. Molnár Krisztina, a Csongrád-Csanád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője a Rádió 88-nak elmondta, pénteken Maroslele belterületén egy busz és egy autó karambolozott, a balesetben nem sérült meg senki. Balesethez riasztották a vásárhelyi tűzoltókat, amikor a Békéssámson környékén egy autó lesodródott az úttestről, majd felborult. Az autóban utazó család […]
tovább