Egészségügyi tanuló és végzettségű önkéntesek jelentkezését várják a koronavírus-járvány elleni védekezés segítésére – közölte az Országos Kórházi Főigazgatóság. Azt írták, hogy most minden korábbinál nagyobb szükség van azokra az elkötelezett és tenni akaró segítőkre, akik orvosaink, ápolóink munkáját támogatják. Ahogyan a koronavírus-járvány első és második hulláma idején, úgy most is várnak minden egészségügyi végzettséggel rendelkező vagy egészségügyi képzésben résztvevőt, akik tenni akarnak a magyar betegek gyógyulásáért, mindannyiunk biztonságáért.