Heti műsor

Július 14-től újra lehet pályázni az állattartó telepek fejlesztési támogatására

Az Agrárminisztérium (AM) újranyitotta az „Állattartó telepek fejlesztésének támogatása” című pályázati kiírást – jelentette be Nagy István miniszter. Hangsúlyozta, a felhívás a már megismert feltételrendszer mellett érhető el, a támogatási intenzitás főszabályként 50 százalékos, a támogatás összegére vonatkozó feltételek pedig változatlanok: az igényelhető vissza nem térítendő támogatás minimális összege célterületenként eltérően 5 és 100 millió forint között változik, maximum összege pedig 2 milliárd forint.