Már épül a SZIN nagyszínpada. Kolonics Erika, a SZIN főszervezője a Szeged Televíziónak elmondta, most azokon a területeken dolgozunk, ahol jelenleg nincsenek fürdőzők. Idén tizenkét zenei helyszín lesz – ebből hat az éjszakai életért felelős majd, a másik haton pedig megállás nélkül koncertek lesznek –, valamint több mint kétszáz fellépő.