Több szempontból sem érdemes, és nem is szabad megfürdeni a szegedi szökőkutakban. Makrai László, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. vezetője a Rádió88-nak elmondta, a szökőkutak vize vegyszeres kezelésen esik át, amihez többek között kénsavat is adagolnak, hogy a víz miatt ne hibásodjon meg az azt forgató brendezés. Hozzátette: emellett azt sem árt tudni, hogy a szökőkútban lévő vizet nem cserélik le, csupán pótolják az elpárolgott mennyiséget, így tavasztól őszig ugyanazt forgatja.