Több mint 45 ezer ügy érkezett a Szegedi Törvényszékre 2023-ban – ez csaknem 4,3 százalékkal több, mint 2022-ben. Vida-Sós Tünde elnök a Rádió 88-nak elmondta, a bírósági munka hatékonyabbá és időszerűbbé vált, mivel jelentősen csökkent az elhúzódó ügyek száma a korábbi évekhez képest. Hozzátette, a törvényszék együttműködik a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karával, a hallgatók a törvényszéki és járásbírósági szakmai gyakorlatokon részletes képet kapnak a bíróság működéséről.