00:00 - 05:00 Zenemix 06:00 - 06:07 Szeged és környékének legfontosabb hírei 05:00 - 09:00 Café 88 Heti műsor

Bejelentette visszavonulását Márton Anita

Bejelentette visszavonulását Márton Anita. Az olimpiai bronzérmes, valamint világ- és Európa-bajnok szegedi súlylökő az M4 Sport stúdiójában elárulta, a budapesti világbajnokság után kért egy kis gondolkozási időt, átgondolta az érveket, majd a befejezés mellett döntött. Pályafutását felidézve a 34 éves sportoló kiemelte, nem indult könnyen, de megtanulta magát túltenni a nehézségeken, sőt, az lett a védjegye, hogy mindig az utolsó lökésre tudott javítani és elérni a jobb helyezéseket, vagy éppen az országos csúcsokat.

Az adásban megszólalt edzője, Eperjesi László is, aki elmondta, tanítványa 12,5 éves volt, amikor először találkozott vele egy versenyen. Hozzátette, eleinte a súlylökés mellett a diszkoszvetést és a kalapácsvetést is ugyanúgy gyakorolták, és Márton Anita 23 éves korában derült ki, hogy a súlylökés lesz a fő száma. A világbajnoki címről elmondta, Birminghamben olyan versenyzőket győzött le, akiket korábban még soha.

Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke a Nemzeti Sporthíradóban kiemelte, Márton Anita pályafutása majdnem negyed évszázadot ölelt fel. Hozzátette, számára személy szerint fontos volt közelről átélni a sikereit onnantól kezdve, hogy “elkezdte bontogatni a szárnyait”.

Márton Anita a 2018-as fedett pályás világbajnokságon aranyérmet szerzett, szabadtéren az olimpiai bronz mellett a 2017-es vb-második hely a legjobb eredménye – írja az M4 Sport.hu.