Pénteken katonai menetoszlop halad végig vármegyénken
Pénteken katonai menetoszlop halad végig vármegyénken – közölte a Magyar Honvédség. Este 7 és 9 óra között harcjárművekből álló menetoszlop közlekedésére kell számítani a Hódmezővásárhely Zrínyi Miklós laktanya, a 47. számú főút, az M43 autópálya, az 5. számú főút, Balástya és Dóc-lőtér útvonalon. Kérik a közlekedőket, hogy a szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg […]
továbbKistelepülések energiaellátását biztosító mintaprojekt valósult meg Mórahalmon
Kistelepülések energiaellátását biztosító mintaprojekt valósult meg Mórahalmon. Nógrádi Zoltán polgármester elmondta, a helyi energiafüggetlenség megteremtése hozzájárul a településen élők életminőségének javításához és biztosítja a város működésének fenntarthatóságát. Hozzátette, a fejlesztésnek köszönhetően ma már Mórahalom önkormányzati intézményeiben nincs működő gázkazán.
továbbEmlődaganattal élőket segít a szegedi sárkányhajós közösség
Emlődaganattal élőket segít a szegedi sárkányhajós közösség. Nikolényi Aliz, a Szegedi Tudományegyetem Onkoterápiás Klinika Emlő munkacsoportjának vezetője a Rádió 88-nak elmondta, anyák napja alkalmából fotókiállítást szerveznek a témában, valamint sárkányhajózási lehetőséget is biztosítanak az érintetteknek és családtagjaiknak. A kiállítás szombat délelőtt 11 órakor kezdődik a Kiss Kunszt Galériában, míg a sárkányhajózásra délután 3 órakor nyílik […]
továbbPolgármesterjelölti vitát rendezne Szabó Bálint
Nyílt levelet tett közzé Szabó Bálint, melyben meghívta Fülöp Lászlót, Tímár Tamást, Botka Lászlót és Joób Mártont egy polgármesterjelölti vitára – szúrta ki a Szegeder. Szerinte „az emberektől elszakadt politikusok számára talán szokatlan gondolat”, de a választók szívesen hallanának a jelöltek elképzeléseiről, terveiről. Olyan kérdéseket érintene, mint például, miért Szegeden a legdrágább a tömegközlekedés és […]
továbbMár működik az új szegedi intermodális átrakóterminál
Már működik a szegedi PSP Terminál, amelyet az egykori kiskundorozsmai átrakó területén alakított ki a Petrolsped Szállítmányozási Kft., majdnem egymilliárd forintos beruházással – közölte a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége. A fejlesztés részeként újjáépítették a rakodóterület burkolatát, kamera- és rendszám-felismerő rendszert építettek ki, felújították a kereskedelmi irodát, új szervizutat nyitottak a lakott övezetek elkerülése érdekében. […]
továbbBódultan bántalmazta vendégeit
Vádat emeltek Szegeden az ellen a férfi ellen, aki bódultan elverte a vendégeit. A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség azt írta a férfi tavaly áprilisban alkalmi ismerőseivel, egy férfival és egy nővel az otthonában italozott. Az elfogyasztott nagy mennyiségű alkoholra még gyógyszert is vett be, majd késő délután minden különösebb ok nélkül verni kezdte a vendégeit. A […]
továbbMarton Ákos képzőművész kiállításával nyit a szegedi Kiss Kunszt Galéria
Marton Ákos képzőművész Változatok magamról című kiállításával nyit holnap a szegedi Kiss Kunszt Galéria. Kiss Szilvia, a galéria vezetője elmondta, a művészt festményei mellett street art alkotásairól is ismerhetik a szegediek. A Muralpaint csapat tagjaként például számos nagyméretű falfestményt készített a Mondolo Egyesület környezeti nevelést szolgáló Városmetamórfózis projektjében. A tervek szerint a belvárosi kiállítótérben öt-hat […]
továbbEgy hónap, és indul a Deja Vu Fesztivál
Egy hónap múlva kezdődik a Deja Vu Fesztivál a Szegedi Partfürdőn. Buda Gábor, kommunikációs munkatárs a Rádió 88-nak elmondta, a rendezvényen ezúttal is a 90-es és a 2000-es évek sztárjai adják majd egymásnak a mikrofont. Mások mellett színpadra lép a Spice Girls-ből Melanie C, az ACE of BASE egykori énekesnője, Jenny Berggen, a Cascada, de […]
továbbÚj sátor alatt árulhatnak a Mars téri kereskedők
Kicserélték az óriásponyvákat a Mars téri piacon. Rácz Attila, a Szegedi Városkép és Piac Kft. ügyvezetője a Rádió 88-nak elmondta, ezúttal a bútorüzlet oldalában található külső, asztalos árusító sor korszerűsödött, melynek összköltsége 3 millió forint volt. A felújítást május végén folytatják, akkor 312 elárusító asztalt csiszolnak majd le, ezután újrafestik őket. Legutóbb 2022-ben végeztek hasonló […]
továbbJúnius utolsó hétvégéjén szervezik meg a Szőregi Rózsaünnepet
Június utolsó hétvégéjén szervezik meg a Szőregi Rózsaünnepet. Avramov András, önkormányzati képviselő a Rádió 88-nak elmondta, ilyenkor virágba borul a település, felvonulással, kulturális és zenés programokkal várják a látogatókat. A Rózsaünnepen az érdeklődők betekinthetnek a rózsatermesztők mindennapjaiba, megismerhetik a Szőreg környéki rózsaföldeket, és a földeken folyó munkát. A rózsaünnepi felvonulás ideje alatt forgalomkorlátozás lesz a […]
tovább