Huszonharmadik alkalommal rendezte meg szombaton délelőtt a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa vármegyei döntőjét. Szentesről, Szegedről és Csongrádról összesen harmincan jöttek el, hogy számot adjanak elméleti és gyakorlati közlekedési ismereteikről. A Szeged.hu emlékeztetett, hogy két éve már nem rendezik meg a verseny országos döntőjét, így az itt jól teljesítő diákok nem tudnak ugyan továbbjutni, de komoly nyereményekkel térhetnek haza a legjobbak. Idén először az a középiskola is díjat kapott, ahonnan a legtöbb versenyző érkezett. Ez most a Szegedi SZC Csonka János Technikum lett.